Tanáraink – Szilassy-Kanarski Olivia
„Kedves Gyerekek és kedves Szülők!
Hatalmas örömmel és izgatottsággal telnek a napjaim, ugyanis szeptembertől én is csatlakozhatok a halásztelki Helen Doron nyelviskola közösségéhez! Fogadjátok szeretettel az alábbi szösszenetet magamról, és eddigi pályafutásomról:
Az angol nyelvet 2. osztályos koromban ismertem meg, ahol főként angol dalokkal, mondókákkal ismerkedtünk, barátkoztunk. Hálával telve gondolok vissza az angol tanáromra, mert úgy gondolom, hogy ez a fajta játékosság és könnyedség lehet az angol nyelv (és általánosságban a nyelvek) iránt érzett szeretetemnek a kulcsa. Úgy tanultuk az angolt, hogy szinte észre sem vettük hiszen móka és játék töltötte be a tantermet.
Érettségi után az ELTE Tanító-és Óvónőképzője keltette fel érdeklődésemet, mivel már akkor úgy éreztem, hogy a gyerekek tanítása és foglalkoztatása rejtegetheti a kiteljesedést számomra. Ám erről akkoriban még nem bizonyosodhattam meg, mivel úgy döntöttem, hogy tanulmányaimat megszakítva, még fel kell fedeznem kicsit a nagyvilágból. Elrepültem az Egyesült Királyságba, egészen pontosan Wales tartományba, ahol egy 20 000 fős kis tengerparti város 4 csillagos szállodájának éttermében dolgoztam felszolgálóként. Itt sikerült testközelből találkoznom az angol nyelvvel és kultúrával, ami csak még inkább elmélyítette a vonzalmat és kötődést iránta.
Még egy év sem telt el amikor egy újabb lehetőség és kihívás mozgatta meg a fantáziámat: Wels, ami már Felső-Ausztriában van, egy mesébe illő hely, ahol már a gimnáziumi évek során elsajátított német nyelvtudásomat csillogtathattam meg. Itt majdnem 9 évig éltem, az első éveket gasztronómiában majd az utolsókat a Salzburgi Egyetem Angol és Amerikanisztika szakos hallgatójaként töltöttem. (Mivel apai ágról lengyel vér is csörgedezik az ereimben, azt hiszem mondanom sem kell, hogy lengyel órákat is látogattam 🙂 )
Már végzős voltam, amikor ma már két éves kisfiam úgy döntött, hogy meglep minket és jelez az érkezéséről, így várandósságom közepén haza költöztünk Magyarországra. Az anyaság eddigi életem legcsodálatosabb és egyben legnehezebb munkája is, és azt hiszem bátran kimondhatom, hogy a lehető legjobb önismereti út is számomra. Felfedeztem, hogy a játékosság és a kreativitás még most, felnőttként is meghatározó az életemben, és ezek egyben a lehető legjobb kapcsolódást is testesítik meg a gyerekekkel, különösen amikor tanulásról van szó.
Amikor először betettem a lábam a Helen Doron nyelviskolájába Halásztelken, ugyanazt a mókát és vidámságot véltem felfedezni, amit én anno gyerekként átélhettem az angol órákon. Így számomra már csak az a kérdés merült fel, hogy mikor csatlakozhatok én is ehhez a nem mindennapi közösséghez?
Hamarosan találkozunk személyesen is, addig is szép nyarat kívánok Nektek!
Olivia”
