Tanáraink Mártha Enikő

Kedves Mindenki!Szeretnék néhány mondatban bemutatkozni.

Mártha Enikő vagyok, az idén szeptemberben megnyitó halászteleki Helen Doron nyelviskola vezetője és leendő tanára. Immáron 10 éve élek Halásztelken, ahol három gyönyörű gyermekünket neveljük szeretetben férjemmel. Életemet végig kísérte az idegennyelvek iránti szeretet és elköteleződés. Eddig az angol nyelven kívül a német és az olasz nyelvet sikerült megismerni, s valóban igaznak érzem azt, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy.

A Sárospataki Református Kollégiumban végeztem kéttannyelvű tagozaton, s a gimnázium meghatározó évei alatt az angol lett a második nyelvem. Egy évet dolgoztam Olaszország egyik idősek otthonában önkéntesként. Hazaköltözésem után a fővárosban kezdtem el dolgozni, a hazai építőipar egyik legmeghatározóbb cégénél, és munka mellett szereztem meg előszőr a Nemzetközi igazgatási, majd a Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok mester diplomámat. Gyermekeim születésük óta a kétnyelvűség jegyében ismerkednek az angollal, így minden nap adott egy kis „angolozós” idő, amikor így játszunk, ebédelünk, vagy épp mesélünk.

Elsőszülött kisfiam 10 hónapos volt, amikor elkezdtünk Helen Doron foglalkozásokra járni, mert tökéletesen illeszkedett az általuk képviselt metódus azzal, amit mi is követtünk itthon. A mindennapi rendszerességnek és a gyermeki játékosságnak köszönhetően úgy épül be egy másik nyelv a kis buksijukba, hogy észre sem veszik azt. Négy éve formálódik bennem, hogy saját nyelviskolát nyissak. Az utóbbi hónapok kitartó munkájának köszönhetően idén szeptemberben megnyitja kapuit a halászteleki Helen Doron nyelviskola, ahol várunk minden kis és nagy diákot óriási szeretettel! 🙂